Európa legjobbjai között a magyar temetkezési kellékgyártók

Fokozott szakmai érdeklődés, látványos bemutatók és kritikus hozzászólások egyaránt jellemezték a II. Állam, Egyház, Temetkezés konferencia és TEMEXPO Szakkiállítás első napját, Esztergomban.

A magyar temetkezési kellékek árban a legkedvezőbbek, minőségben pedig az élmezőnybe tartoznak egész Európában - ezzel a gondolattal nyitotta meg a TEMEXPO szakkiállítást Balogh Károly, a Magyar Temetkezési Kellékgyártók és Forgalmazók Egyesületének elnöke. A Szent Adalbert Központban mintegy kétszáz temetkezési vállalkozó előtt a szakember azt is hangsúlyozta, hogy fontos tudnia minden magyar lakosnak, ha nem lennének ma hazai gyártók, akkor az árak 15-20%-kal magasabbak lennének. Azt is elmondta, hogy a Temexpo 2009 óta nem került megrendezésre, ugyanis a válság erősen érintette a temetkezési piacot is. Mostanra viszont látszik, hogy az iparágban sok ezer családnak megélhetést adó vállalkozások fejlesztéseket hajtottak végre, javították a termékminőséget. A kiállítás mellett - amelyen részt vettek a V4-ek tagállamainak cseh, lengyel és szlovák temetkezési szervezeteinek vezetői is - szakmai eszmecserék is kiegészítették a programot.

Jurácsik Zoltán, a Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesületének elnökhelyettese előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy az 5500 egyházi és önkormányzati tulajdonban lévő temetők húsz százaléka, körülbelül ezer egyre rosszabb műszaki állapotban van. Az elhanyagolt, elhagyott vagy működésképtelen sírkertek helyzetének rendezésére jelenleg rendkívül szűkös pénzügyi forrás áll rendelkezésre. Ezért javasolja az önkormányzatok, az egyházak és a szakma képviselőinek mielőbbi egyeztetését a helyzet kezelése érdekében.

A Magyar Temetkezési Szolgáltatók Országos Szakegyesületének jogi képviselője a kisvállalkozók szempontjából a szakma kihívásairól beszélt. Több megoldandó probléma közül, Horváth Zsuzsanna szerint a temetők üzemeltetési és a temetkezési szolgáltatási feladatok külön választása lenne a legfontosabb.

Az esztergomi tanácskozás csütörtöki napján többek között felszólal Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára, a történelmi egyházak nevében Székely János római katolikus püspök, illetve az öt országos szakmai szervezet képviselői ünnepélyesen aláírják a Magyar Temetkezés Etikai Kódexét.


Vissza a hírekhez

HTML Comment Box is loading comments...